“Boleo” vagy “voleo”?

A spanyolban a “b” és a “v” hangok sokkal közelebb állnak egymáshoz kiejtésben, így gyakran írásban is felcserélik őket. Ez az egyik oka, hogy találkozhatunk mindkét formával. A másik pedig a szó etimológiájával kapcsolatos dilemma. Egyesek szerint a “bolear” = dob igéből származik, mások pedig a “volar” = repül szóból eredeteztetik. Mindkettőnek van legitimitása, de tapasztalataim alapján a “boleo” az elterjettebb alak.

Mi is az a “boleo”?

A test (tengely/központ/vezetés…) adott irányú mozdulata abbamarad és/vagy ellenkező irányúvá változik, viszont a tehetetlenség következtében a szabadláb továbblendül.  

Fú. Hát nem volt egyszerű ezt a definíciót összeeszkábálnom, bevallom. Hiszen a boleóknak rengeteg fajtájával találkozhatunk, léteznek különböző technikák, stílusok, koncepciók, illetve az idő haladtával is megfigyelhetünk bizonyos változásokat. Ezeket igyekeztem most egy csokorba összegyűjteni, felsorolni, példákkal, rövid magyarázatokkal megtoldani. Remélem, így a definíció is világos és teljes lesz, illetve mi is kapunk egy viszonylag letisztult képet a szóban forgó “micsodáról”.

Először is nézzük a különböző csoportosítási lehetőségeket.

- Elöl vagy hátul

A szabadláb a súlylábhoz képest elöl vagy hátul lendül.

(Itt felmerül bennem a kérdés, hogy vajon létezik-e oldalirányú boleo… ? Mert igazából miért is ne?)

A lineáris (lásd: lentebb) elöl boleónál láttam kétféle verziót is: az egyiknél a projekció elindul a földön, és később emelkedik fel a levegőbe, miközben hajlik a térd. A másiknál pedig először indul felfelé a hajlított térd, és a levegőben történik a kinyújtás. Ez utóbbi egy rúgásra hasonlít (“kick”, “patada”).

- Egyenes vagy körkörös

A lineáris boleó alatt egy egyenes vonalú mozgást értünk, ahol általában egy lépésből, projekcióból lesz boleo, a szabadláb szintén egyenesen lendül tovább.                                                                   

A körkörös boleónál pedig egy túlfordított pivotról beszélhetünk, ahol a szabadláb a tengely körül folytatja pályáját. Elöl boleónál “felcsavarodik” a súlylábra, hátul boleónál pedig az ellentétes oldalú popsit veszi célba (igen, POPSIT. Kérdés?)

- "A favor" vagy kontra

A boleo vezetése “a favor” vagyis azonos irányú, ha a vezető csak megállítja mozgását, míg a “contránál” el is indul az ellentétes irányba. Az elsőt egy labda eldobásához hasonlítanám, a másodikat pedig egy ostorcsapáshoz vagy egy jojóhoz. Az a favor esetében általában nagyobb energiát teszünk a boleo előkészítésébe, vagyis a lépésnél, pivotnál már érezzük a boleót.

A kontránál a hangsúly későbbre kerül, a boleo a projekciónk vagy pivotunk közben “lep meg”. Ezért is van az, hogy a körökös kontra boleónál a szabadláb a leszálló szakaszon is körívet ír le, mivel még annyi benne a lendület, az a favornál pedig általában csak egyenesen lehull.  Mindkettőnél fontos az időzítés, az összehangolás, a mozdulat rugalmasságának, gumiszerűségének a megtartása. (Megj. A kontra boleók is általában egy a favor mozdulattal indulnak.) Eleinte inkább a kontrás vezetés volt a jellemzőbb, manapság viszont egyre divatosabb az “a favor” technika. 

- Alacsony vagy magas

Az alacsony boleónál a szabadláb végig a földön (vagy ahhoz közel) marad. Egyesek ezt nem is boleónak, hanem planeónak tekintik. Itt is felmerül a kérdés, hogy a forma vagy a mechanika alapján soroljuk be, a vezetést vagy a kivitelezést nézzük-e. (Számomra boleo, ha megvan benne a rugalmas gumiszalag-érzés, illetve a szabadláb fáziskésése.

Ha viszont az egyben mozdul a tengellyel, mint egy körző, akkor inkább én is planeónak mondom.)

- Zárt térdek vagy sem?

Szerintem ez elsősorban sorban a kivitelező döntése. Régebben inkább zárt térdekkel táncolták, ez egyfelől köszönhető az akkoriban népszerű hirtelen kontrás vezetésnek, az akkori divatnak (esztétikai értelemben, de szó szerint is – szűkebb ruhák viselése), valamint a zsúfoltabb tánctereknek. Illetve a fizikai rátermettség (vagyis bemelegítés, nyújtás) is befolyásolja, hogy ki milyen magasra tudja lendíteni a lábát – erre vigyázzunk is tánc közben, ugyanúgy mint a környezetünkre, illetve partnerünkre!

- "Libikóka" boleo

Ahogy mozdul a libikóka egyik oldala – esetünkben a felsőtest – lefelé, úgy mozdul a másik fele – a szabadláb – felfelé.

- Vezetett boleo vagy díszítés?

  •  A vezető valamely technikával vezeti a boleót a követőnek.
  • A vezető konkrétan nem vezeti a boleót, de helyet, időt kínál fel rá.
  • A követő “javaslatot tesz” a boleóra, ő kezdeményezi azt, ideális esetben a vezető “kapcsol” és be is kapcsolódik a folyamatba.
  • A követő vagy a vezető úgy teszi bele a saját táncába a boleót, hogy nem befolyásolja ezzel a másik mozdulatát.

- Gancho

A gancho nagyon közeli rokona a boleónak, csak itt a mozdulatban részt vesz a partnerünk lába is, amely általában, mintegy akadályként provokálja a szabadláb levegőbe lendülését.

- További tanácsok

Személyes élményem, hogy én rengeteget gyakoroltam a boleókat (pl. buszmegállókban 😊) és tényleg hosszú időbe (évek…) telt, mire a sok elégedetlenkedést követően, elkezdtem velük úgy-ahogy kibékülni. A küszködéseimből kiindulva fontosnak tartom a vezetett-követett boleóknál, hogy ne siessük el őket, ne az agyunk mozdítsa a lábunkat, hanem tényleg hagyjuk, hogy a mozdulat végighaladjon a testünkön, és a fizikai törvények alapján történjen az meg. Ehhez több időre, türelemre, gyakorlására lesz szükség, hiszen azt azért meg kell tanulnunk, mely izmainkat mikor hogyan használjuk, vagy mikor lazítsuk el. Figyeljünk arra, hogy a párunkkal való kapcsolat a boleo közben is megmaradjon, követőként kommunikáljuk folyamatosan partnerünk felé, hogy éppen mi történik a testünkben, ne próbáljuk “eltitkolni”, vezetőként pedig vegyünk részt a másik mozdulatban, kísérjük azt végig, így pontosan tudni fogjuk, mikor és hogyan lehet a következő mozdulattal folytatni. Természetesen zenében is meg kell találnunk a boleók helyét, de ez már tényleg egy következő fejezet! 

Bármiféle megjegyzést, kiegészítést örömmel olvasunk, amúgy pedig jó boleózgatást! 😊


Fanni

Fanni

3 évet töltöttem Argentínában. Láttam, mit jelent ott a tangó a helyieknek – életformát, szociális kapcsolatokat, mindennapi szórakozást, és tudom, mennyire való ez nekünk is Európában. A Hello! Tango pedig lehetőséget kínál, hogy a fiatalok energiáját hozzuk az itthoni tangóéletbe.

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük